Bevezetés
Ennél a munkánál kivételesen nem azért kellett mosdót cserélnünk, nem azért mert eltört, elhasználódott. Ebben a lakásban még nem aludt senki, a fürdőszobát még nem használta senki. Ez a fürdőszoba waterfront city-ben van. Ami a lakáshoz járt mosdó nem vitték túlzásba, tükör / felső szekrény sincs, de a zuhanycsaptelephez gégecső és zuhanyfej sem járt, így az is cserélve lett. De erről egy másik cikkben fogok írni.
Szóval az új Tulajdonos modernizálta a fürdőszobát, 2 apró módosítás iszonyatosan feltudja dobni a fürdőszobát!
„Régi” mosdó – Új szekrényes mosdó



Mosdó szerelési nehézség
Nem gondoltuk volna, hogy egy teljesen új építésű lakásban, lakóparkban is meglehet szívni egy mosdó szerelést. Hát szerintem nekünk sikerült. Akik az épület kivitelezését csinálták, nem bíztak a véletlenre a mosdó rögzítését. Használták a mosdóhoz való mosdó rögzítő csavart, azt jól csinálták. De az egész mosdó hátulját ami felfekszik a falra, azt megkenték szilóval.
Mosdót így soha nem ragasztunk telibe, mert nem lehet rendesen felvágni! Mivel használták a mosdó rögzítő csavarokat is, a csempe és a mosdó közötti rés olyan vékony volt, hogy a penge kés nem fért be!
Jeleztük ezt a problémát és 2 lehetőség elött állunk ilyenkor, letörjük a mosdót és elkezdjük óvatosan levésni a falról. Vagy picit a mosdó és a fal közé feszítünk, vagdossuk a szilózást ameddig tudjuk, de eljön az idő a feszenggetésnek. Aminek a vége az, hogy a csempe le fog szakadni a falról. Mivel a Tulajdonos a mosdót szerette volna megmenteni, így az utóbbi lett választva.
A mosdó leszerelésnek az lett a vége, hogy kb 50 cm szélességben és 10 -12 cm magasságban a csempe leszakadt a falról. Csak ennyire tudnak tartani a szilózások…. A szerencse az volt, hogy az új szekrény a sérülést eltakarta. És a fentebb látható végeredményt sikerült elérni.
Sziló eltávolító, páran biztos vakarták a fejüket, hogy a hülye szerelő, hát van sziló eltávolító. Van igen, ismerjük, De ilyen helyzetekben semmit nem ér! Felületi szilózáshoz, mikor egy adott felületen már csak ilyen fátyol szerűen van a sziló, azt be lehet kenni, oda jó. De amikor 2 felület közé ilyen satu szerűen be van szorítva, ott SOHA nem fogja feloldani a szilót!
Fontos
Akár megrendelő, barkácsoló kedvű, vagy akár szerelő olvassa a soraimat. NE szúrjál ki senkivel! NE szilózd telibe a mosdó hátulját! Használd a gyári rögzítési lehetőséget, a mosdó tartó csavarokat. Csinálj csak felületi szilózást. Vagy ha felületi szilózást nem szeretnétek, akkor a mosdó tetőtől max 1,5-2 cm mélységben húzzatok egy keskeny sziló csíkot nyomjátok hozzá a falhoz a mosdót és rögzítsétek a mosdó tartó csavarral!
Vannak már olyan szekrényes mosdók, ahol a szekrényt kell rögzíteni, és a mosdónak nincs csavaros rögzítési pontja. Ezeket a fajta mosdókat minden esetben szilózni kell! Csak nem mindegy, hogyan és mennyit!