Bevezetés
Annyi fajtája van a perlátoroknak és annyi fajta mérete, hogy igazság szerint azt sem tudom, hogy hogyan kezdjem. Vagy, hogy mi szerint kategorizáljam, mert a fajták között lehet átjárás, hogy éppen melyik gyártó melyik családjában lévő csaptelepébe lehet jó!
Miért jó ha van perlátor?
Azért mert ez tereli meg a vizet, hogy ne fröcsköljön szana-szét, és különböző perlátorokkal akár még jelentős víz spórolást is ellehet érni, leginkább ott ahol sok gyerek van.
Mi alapján válasszunk?
Ezt is sok irányból lehet megközelíteni, de a legegyszerűbb úgy választani, hogy jó legyen a csaptelephez (gyenge vicc). Oké tudom ezzel nem sokat segítettem eddig. Szóval a perlátort az alapján kéne megválasztani, hogy hol szeretnénk használni. Pl.: mosdónál, kádnál, mosogatónál, falikútnál. És, hogy szeretnénk e vizet spórolni és, mennyit.
A perlátor nem csak azért lényeges mert megvezeti a vizet, hanem azzal is tudjuk szabályozni a csaptelepen áthaladó víz mennyiségét. Ergo ha pl.: kád csaptelephez keresünk perlátort, ne azt keressük, hogy melyik a legkisebb liter/perc kapacitású. És ne is azt keressük amelyik a legjobb ECO funkcióval rendelkezik. Azért mert, ha a perlátor kevés vizet enged át, akkor, ha tele akarjuk engedni a kádat, soha nem fog megtelni és 2-3 nap után úgy fogjuk kivágni, mint macskát szarni. Kivétel, ha szándékosan az a cél, hogy a kád lassan teljen meg.
Perlátor fajták
- Külső menetes perlátor
- Külső menetes perlátor öntött kifolyóhoz
- Belső menetes perlátor
- Toldó perlátor, ezekben általában van átalakító adapter, és több funkciósak is lehetnek
- Hosszú perlátorok, ezekben általában van átalakító adapter, és több funkciósak is lehetnek, és kb.5-10 cm hosszúak és nagy csak forgatni lehet, de a csövét elhajtani
- Stop funkcióval ellátott perlátor, ezekben általában van átalakító adapter, ez az amit a legkevésbő ajánlanék megvásárlásra.
Perlátor jelölések
Gyártóként eltérő lehet, vannak aki szín szerint különböztetik meg. És vannak akik a termékhez külön leírásban tüntetik fel a pontos típust, méretet. És a legfontosabb tényezőt a LITER/PERCET.
DE vannak olyan gyártok is, akik simán annyit írnak rá, hogy ECO.
A liter/perc tök jónak hangzik, DE ez hálózati víznyomásonként eltérő lehet. Plusz hiába teszünk be nagy kapacitású perlátort, ha maga a csaptelep nem tud akkor teljesítményt mint a perlátor.
Perlátort cseréltem és nem működik a gáz bojler, gáz kazán
Szerelő szemmel triviális dolog, mert jó eséllyel tisztában van vele a szerelő, hogy az átfolyós vízmelegítők hogyan működnek. De akkor egy kis leírás hozzá. Melegvizet szeretnénk, meleg állapotban kinyitjuk a csapot. A kazánon elkezd átfordulni a hideg víz. Ez az áramlás megemel egy membránt, a készülék érzékeli, hogy neki meleg vizet kell előállítania, és az égősorhoz engedi a gáz, amit az őrláng vagy a piezó begyújt, és a kazán testben elkezd melegedni a víz.
Ez a membrán egy mechanikus alkatrész aminek van ellenállása, és a víznek kell, hogy legyen ereje, hogy ezt az ellenállást leküzdje. Minél víz takarékosabb egy perlátor annál nehezebb a kazánt elindítania a víznek. És ezt tudjuk még tetőzni az egy karos csaptelepekkel, hogy kevert állapotban nyitjuk ki, ezzel még kevesebb lesz az átfolyó tömegáram a kazánon. Ezek egyenként és együttesen is akár okozhatják azt, hogy a kazán ki – be kapcsolgatja magát.
Szóval vannak olyan speciális helyzetek, ahol egyáltalán nem könnyű a megfelelő perlátor megválasztása.
Miért fehér a víz ami kijön a csapból
Ez is sok mindentől lehet. De maradjunk annál a verziónál, hogy minden tökéletes.
A perlátor oxigénnel dúsítja a rajta átfolyó vizet, ezért kelti azt a hatást mintha fehér lenne.
Az eldugult perlátor tönkre tudja tenni a csaptelepet?
A rövid válasz az, hogy igen.
Mivel a lengőkar vagy a csaptelep kifolyó csöve / testén normál esetben csak átfolyó víznek kéne lennie. Ha egy perlátor elvízkövesedett, eldugult. A csaptelepet teljesen kinyitjuk, olyan helyen is feltorlódik a nyomás, ahol nem kéne. És ez a lengőkar és/vagy a csaptelep testének az elrepedéséhez vezethet .
Perlátorok méretezése
Ebbe nem fogok részletesen belemenni, és méreteket sem írok, mert annyi fajta van. Rengeteg a speciális eset, ami gyártóként és csaptelep dizájnonként eltérő lehet. És vannak olyan perlátorok amit csak a saját márkását vehetsz (ajánlott venni) ilyen pl.: az IKEA-s csaptelepek. Az IKEA-s csaptelepek megérnének egy külön misét, mert semmiben nem szabvány, és a csaptelepekhez egy külön perlátor kiszedő kulcsot adnak, amit érdemes megtartani.
Képek






