Vállalunk mellékvízmérő órák cseréit is! A vízóra cserékről indigós, a Vízművek által kiadott szerelési jegyzőkönyvet kitöltve átadunk! A jelenlegi jogszabályok szerint a vízórákat 8 évente cserélni kötelező!
Kapok értesítőt ha lejár a vízóra?
Igen a vízművek fővízmérő esetében is küld értesítőt és mellékvízmérő esetén is.
Kinek a költsége a csere?
Mellékvízmérő esetén
Itt három lehetőség van, az egyik, hogy minden tulajdonos cserélteti a saját költségén, és a plombálást egyénileg kell intézni. Második, hogy a munkát központilag rendeli meg a közösképviselő, ilyenkor is a tulajdonos fizet, de nincs semmi dolga, és az óracserét végző cég rá is teszi a plombát, harmadik, hogy a közösképviselő intéz mindent, és a szerelési költséget is a ház fizeti a közös költségből, ilyenkor csak a szerelőt kell beengedni a lakásba
Fővízmérő esetén
Fővízmérőnél eddig úgy volt, hogy maga az óra a vízművek tulajdona, ahhoz az ingatlan tulajdonosa még csak, hozzá sem nyúlhatna szerelés, vagy bármi miatt, max elzárni a vizet.
A lejárt fővízmérőkről az aktuális vízművek gondoskodik és „csak” értesítőt küld, hogy mikor próbálkoznak meg az óra cseréjével, és egy adott időpontban számukra biztosítani kell a vízórához való hozzáférhetőséget! Ilyenkor, HA a vízművek számít is fel költséget, nem helyben szokták kérni a pénzt, hanem kiküldik a következő számlával.
Hitelesíthetjük e a kicserélt vízórákat?
Nagyon röviden NEM, csak azok plombálhatnak akik a vízművek szerződött partnerei. A mi munkánkat külön jönnek a vízművektől és ellenőrzik a munkánkat és teszik fel a plombát. Ennek külön költsége van a vízművek felé, és „sajnos” szabályosan kell a munkát elvégeznünk, még ha ez többlet költséget is jelent a megrendelőnek!
Drágábbak vagyunk mint egy Ön MEO-s cég?
Igen!
Miért jó az Ön MEO-s vízóra cserélő cég?
– Gyorsak
– Olcsóak
– Szinte bármit átvesznek, leplombálnak
Akkor miért is választana minket?
Vízórás cégekre jellemző:
– A legtöbb esetben az Ön MEO-s cégeknél, az óra cserére felvett alkalmazott nem biztos, hogy rendelkezik vízszerelő, vagy épületgépész végzettséggel, PVC nyomóvezetékű strangot a legtöbb esetben eltörik (tisztelet a kivételnek)!
– A vízórás cégek, nagy mennyiségben vállalnak vízóra cseréket! Nem foglalkoznak semmivel csak az óra cseréjével, hogy aztán a vízóra után milyen állapotban van a flexi cső az már nem érdekli, éppen nem folyik akkor az jó, ha 2-3-5 nap múlva eldurran a flexi cső és eláztatja a saját és mások lakását, az NEM az ő felelőssége! Sajnos volt már ilyen!
– Az Ön MEO-s bármilyen szabálytalan szerelést, áttud adatni, esetleg le sem fényképezi vagy úgy fényképez, hogy csak a plomba és a vízóra látszódjon, az irodában meg azt mondják, hogy ennyi hely volt, hogy így tudott csak képet készíteni.
Ránk jellemző:
– A munkáinkat úgy kell elvégezni, hogy azt a Vízművek által kiküldött MEO-s szabályosnak találja.
– Amennyiben szabálytalan szereléssel találkozunk, ezt jelezzük, elmondjuk, hogy a Tulajdonosnak milyen lehetőségei vannak, és, hogy mennyibe kerülne, hogy teljesen szabályosan legyen a vízóra kialakítva.
– A vízórával egyidős flexi csövek cseréjét, mi javasoljuk!
Mikor okoz gondot ha szabálytalanul van leplombálva egy vízóra?
– Akkor, ha a vízóra cafni nem megfelelően lett meghúzva, vagy valamitől elkezd a plomba alól csöpögni a víz.
– Vízóra előtti golyóscsap csere
Ezekben egy dolog közös, fel kell vágni a plombát! És ha nem az Ön MEO-s céget hívja vissza a munkára, akkor egy „sima” vízszerelő, ha levágja a plombát, akkor a Vízművek nem fogja vissza plombálni, ha valamilyen szabálytalanságot talál a kivitelezésben, hiába volt előtte, mondjuk akár 10-15-20 éven keresztül jó! Változnak a jogszabályok amiket be kell tartani!
Vízóra típusok amikkel foglalkozunk és szereljük is ezeket:
– B Meters
– Zenner
– Siemens
1/2″ 110 mm
3/4″ 130 mm
Ezekből a típusok hideg-meleg és a nedvesen futó órák.
Válasszon minket, válassza a szakértelmet!
Tel: 06709073440
Kérjen visszahívást!
E-mail: